Hírességeink

Magyary-Kossa Sámuel (1849-1921)

A Magyary-Kossa família a Csallóközből származott, erre utal a „nagysarlói” előnév. A család első írásos említése egy 1381-es keltezésű dokumentumban történik. A nemzetség egy idő után öt ágra szakadt, s megújított címeres levelét 1599-ben szerezte Habsburg Rudolftól. Leszármazottaik a kenderesi határban, Kakaton 1780 körül jelentek meg birtokosként és a Borbély örökség részeként. A XIX. század végén a családnak birtokai voltak Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Komárom, Heves és Pest vármegyékben. Csak érdekesség: a XIX. században a család a Horthyakkal is rokonságba került. Magyary-Kossa István, volt 1848-as honvédfőhadnagy 1855-ben feleségül vette Horthy Jolánt, a kormányzó édesapjának nővérét.
A család három tagja szolgált a szabadságharc hadseregében. Nagysarlói Magyary-Kossa Ferenc (1826-1890) a 2. dunántúli önkéntes nemzetőrzászlóalj hadnagya volt. Magyary-Kossa István (Sz.1796 k.-?) az I. Bács megyei véderő zászlóalj főhadnagya, Magyary-Kossa Lajos (1825- ? ) a 49. honvédzászlóalj hadnagya. Mindhármuk születési helye Tiszaroff, ahol a több községben is birtokos család székelye volt. Kakatpusztán a család birtokában két földszintes kúria is állt.
Magyary-Kossa Sámuel 1849. augusztus 20-án Magyary-Kossa Lajos (1825-1894) földbirtokos és zalakapolcsi Domonkos Beatrix (1825-1868) fiaként született Tiszaroffon. Iskolai tanulmányait a szülői ház közelében, majd a gimnázium I. és II. osztályát a pesti Szőnyi-intézetben végezte. Megbetegedvén a III. és a IV. osztályt magántanulóként a szülői házban –Debrecenben vizsgázott-, majd a V.-VIII. osztályokat a fővárosban, a református gimnáziumban 1868-ban fejezte be. Ezt követőlen jogot hallgatott a budapesti egyetemen. 1873-ban Mérő János ügyvédi irodájában volt gyakornok.
1873. március 9-től novemberig mint díjtalan gyakornok a királyi táblánál tevékenykedett. 1973-74 között Okolicsányi Ödön ügyvédi irodájában dolgozott. Igazságügyminiszteri engedéllyel -15 havi gyakorlat után- 1874. június 30-án közügyvédi, november 9-én váltóügyvédi vizsgát tette le. 1875-től Tiszaroffon lakott apjával, s 1879-ben költözött Tápiószentmártonba. A községben korábban a család szerzett birtokot, azon gazdálkodott.
1875-ben vette feleségül gróf Waldeck Valeriát (1858-1888), akitől 1879-ben elvált. Második felesége a közeli Káván született bizáki Puky Amália (1857- ?), akivel 1881-ben kötött házasságot. Első feleségétől kettő, a másodiktól hat gyermeke született. Gyermekei: Valeria (1875-?), Beatrix (1877-?), Anna (1882-?), Sámuel (1883-1906), Lajos (1884-1888), Márton (1885-?), Péter (1888-?), Amália (1889-?).
A Magyary-Kossa família a Jankovich-család 1820 körül épített kúriáját vásárolta meg, jó okunk van azt feltételezni, hogy párhuzamosan megvásárolta a birtokjogot is. Köznemesként 1808-ban szerepel először falusi birtokosként Jankovich Imre, 1820-ban Jankovich Ferenc, 1929-ben id. Jankovich Imre és ifj. Jankovich Imre. 1836-ban Jankovich Imre,1844-45-ben pedig már nem találjuk a listán a Jankovich-család egy tagját sem. Valószínűleg az 1850 körüli időkben kerülhetett a valószínűleg helyi szinten kihalt Jankovich família helyébe a Magyary-Kossa család. Magyary-Kossa Sámuel ügyvéd idejének legnagyobb részét szellemi foglalkozással töltötte el. Egy idő után birtokait haszonbérbe adta. Nyugalomba vonulva tanulmányainak, genealógiai kutatásainak szentelte idejét.1921. április 2-án halt meg Tápiószentmártonban. Fekete gránit síremléke a szentmártoni evangélikus temetőben, a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánított felében található.
Országos hírű könyvtárának alapját még ősapja, Magyary-Kossa István alapította a XVIII. század elején, s utódai azt tovább növelve 4000 kötetre gyarapították. Magyary-Kossa Sámuel 1875-ben megvette a 3 évvel korábban elhunyt roffi Borbély Lajos (1816-1872) országgyűlési képviselő 1500 kötetes könyvtárát.
Saját gyarapításaival együtt egy 16 ezer kötetes magánkönyvtár jött létre, melynek elhelyezésére 1892-ben „kényelmes, karzattal ellátott termet épített.”

Kubinyi Ágoston (1799–1873)

Kubinyi Ágoston 1799. május 30-án született a Nógrád megyei Videfalván. A besztercebányai evangélikus iskolában, majd a debreceni református kollégiumban tanult, majd a pesti egyetemen hallgatott növénytant, filozófiát, diplomatikát, numizmatikát és archeológiát, emellett részt vett Pest egyre élénkülő társadalmi életében. Megismerkedett Kazinczy Ferenccel, Szemere Pállal, Fáy Andrással, Horvát Istvánnal.
1821-ben Balassagyarmatra került, és Nógrád vármegye aljegyzője lett. A távollévők követeként részt vett a nevezetes 1825. évi országgyűlésen. Testvére, Ferenc 1833-tól a szabadelvű ellenzék – amelynek egyik vezető alakja volt Eötvös József – tekintélyes követének számított. Kubinyi Ágoston nem lépett politikai pályára, hanem édesapja nyomdokain haladva az evangélikus egyház világi gondnoka, majd iskolafelügyelője lett, aki alá száztíz iskola tartozott. Emellett szüleitől örökölt birtokain, a Pest vármegyei Tápiószentmártonban és a Nógrád vármegyei Videfalván gazdálkodott, valamint természettudományi gyűjteményei gyarapításával foglalkozott. Jelentős ásvány- és madártojás-gyűjteményét Kazinczy is megcsodálta, amikor Szemerével 1831 júniusában meglátogatta. Ebben az időszakban alapított Losoncon a magyar nyelv terjesztésére saját költségén „nemzeti intézetet”, majd iskolát és egyházi könyvtárat hozott létre. Nógrád vármegye főbiztosának 1832-ben választották meg.
Kubinyi Ágostont József nádor 1843. április 12-én nevezte ki a Nemzeti Múzeum élére. Nagy feladat várt rá: be kellett fejeznie az 1837 óta épülő múzeumpalotát, majd meg kellett szerveznie a múzeum gyűjteményeinek beköltöztetését, elhelyezését, a múzeum mindennapi működését. Elkészítette a múzeum új (és egyben első magyar nyelvű) szervezeti szabályzatát, valamint házirendjét: a Kubinyi-féle utasítás határozta meg először magyar nyelven, hogy milyen módon kell a gyűjteményi anyagot bemutatni a látogatóknak.
1846-ban ünnepélyesen megnyílt az intézmény első kiállítása, az ún. Pyrker-képtár, amelynek gazdag gyűjteményét 1836-ban adományozta Pyrker János László egri érsek a nemzetnek. Kubinyi egyik fő célja egy magyar múzeumi képtár kialakítása volt, ezért 1845-ben életre hívta a Nemzeti Képcsarnokot Alakító Egyletet, amelynek közadakozásból létrehozott alapjából magyar festők műveit vásárolták. Az így létrejött József Nádor Nemzeti Képcsarnokot 1851-ben nyitották meg a nagyközönség előtt. A forradalom és a szabadságharc évei a Nemzeti Múzeum számára is nevezetesek voltak. 1848. március 15-én délelőtt Petőfi Sándor és Jókai Mór bízott Kubinyi őrizetére két, frissen kinyomtatott röplapot, a Nemzeti dalt és a 12 pontot. Ebben az időben a múzeumban ülésezett az országgyűlés főrendi háza is. Kubinyi, annak érdekében, hogy a zavaros időkben a gyűjteményeket megvédje a fosztogatásoktól, Windischgrätz 1849. januári bevonulása után a császári sereg fővezérétől menlevelet szerzett a múzeum számára, azaz biztosítékot arra, hogy a Pestet is megszálló katonák nem törnek be oda. A gyűjtemények a szabadságharc éveiben is tovább gyarapodtak, ekkor kerültek oda többek között III. Bélának és feleségének 1848 telén megtalált földi maradványai és sírmellékletei.
A szabadságharc leverése után a Magyar Nemzeti Múzeum számára is nehéz időszak következett. Az épületre lakbéradót vetettek ki, és az intézmény megfelelő támogatása is elmaradt. Ám az igazgató közadakozásból folytatta a múzeum korábban megkezdett bebútorozását, valamint az épület körüli terület parkosítását, melynek révén létrejött a Múzeumkert. A díszteremben jótékonysági koncerteket szerveztek, így 1851–1865 között ez volt Pest legjelentősebb koncertterme, ahol a Magyar Filharmóniai Társaság első előadásait tartotta Erkel Ferenc vezényletével. 1861-ben és 1865-ben a képviselőház, 1867-től pedig az új (mai) Parlament felépüléséig a felsőház is az épület dísztermében ülésezett.
Kubinyi Ágoston több mint negyedszázadon keresztül állt a Nemzeti Múzeum élén.1869. február 25-én vonult nyugdíjba.
Az 1840-es évektől többek között alelnöke volt a magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének, és alelnöke, majd elnöke a Magyar Természettudományi Társulatnak, melynek megszervezésében komoly szerepe volt. A Magyarhoni Földtani Társulat alakuló értekezletét 1848. január 3-án az ő videfalvai birtokán tartották. A pesti Állatkert eszméje is tőle származott, és 1866. évi megnyitásáért – Xántus János, Gerenday József és Rottenbiller Lipót mellett – ő is sokat tett.
1842-ben jelent meg legjelentősebb önálló kötete Magyarországi mérges növények címmel. A Magyar Tudományos Akadémia 1843-ban választotta tiszteleti, majd 1853-ban igazgató tagjává. 1845-ben királyi tanácsos lett. Emellett működése folyamán számos külföldi tudományos társaság is tagjai közé választotta.
Kubinyi Ágoston 1873. szeptember 19-én hunyt el Budapesten. A tápiószentmártoni temetőben lévő sírját a helyiek ápolják. Utca és a helyi általános iskola őrzi a nevét, utóbbiban felállították mellszobrát is.

Szentkirályi Móric (1807-1882)

Magyar politikus (Pest, 1807. március 7. – Budapest, 1882. január 7.) Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja és országgyűlési képviselője. Szentkirályi Albert apja. Budapest egyesítése előtt Pest utolsó főpolgármestere volt.
A pesti Piarista Gimnáziumban tanult, majd a Pesti Egyetemen végezte jogi tanulmányait, 1829-ben jogi doktor lett, ami abban a korban előkelő és vagyonos ifjaknál ritkaságszámba ment. Azután utazást tett külföldön és meglátogatott német egyetemeket, ezekben sajátította el a rá jellemző éles, kutató és megkülönböztető tehetséget, valamint a filozofáló és szemlélődő hajlamot. Hazatérve Pest-Pilis-Solt vármegyében szolgált mint főjegyző, majd alispán. Amikor 1840-ben a szólásszabadság sérelme felmerült, vagyis a kormány Ráday Gedeon grófot, Pest-Pilis-Solt vármegye egyik megválasztott követét, a szabad szó miatt perbe fogatta, és az országgyűlésre bocsátani nem akarta, Szentkirályi megválasztott követtársaként kiállt a szólásszabadság mellett. Mint jegyző, az országgyűlési iratok és törvényjavaslatok jeles előkészítője és megfogalmazója volt. Az 1843. évi országgyűlésen az akkori ellenzéki javaslatokból sokat elfogadott, sőt demokratikus szempontból azokon túl is ment; de 1848-ban már ellentétbe került Kossuth Lajossal, akkori követtársával, s az általa felkarolt, uralkodóvá lett eszmékkel, úgyhogy ennek folytán Pozsonyt és az országgyűlést el is hagyta. Egy ideig 1848-ban a jászkunok főkapitányi tisztségét viselte és nemigen látogatta az országgyűlést. Hogy pártja szemrehányásaitól meneküljön, és hazaszeretetének tevőleges jelét adja, kormánybiztosi minőségben táborba szállott a felkelő szerbek ellen, de mint tábori biztos nem felelt meg a nem neki való szerepnek és rövid idő múlva visszatérvén, az augusztus 21-i viharos ülésen állást foglalt Perczel Mór ellen és tagadta, hogy az alföldi hadseregnél árulás történt volna, s ellenezte az e tárgyban indítványozott vizsgálatot. Az 1848. évi „első felelős magyar minisztérium” leköszönése után a másodikban neki szánták az igazságügy-miniszteri tárcát, de azt az akkori viszonyok közt nem vette át és 1848 végén már teljesen visszavonult a közélettől. 1849 tavaszán elfogták ugyan és Budán elzárták, de csakhamar kiszabadult, megmenekült a nagyobb üldözésektől és megtarthatta életét és vagyonát is. Elkeseredésében az orvostudományok (homeopátia) tanulásában keresett vigasztalást. Mint gyakorló orvos, tiszteletdíjat nem fogadott el, és száz meg száz szegény beteget gyógyított, ingyen. Időközben Pest főváros nem felejtve a szabad királyi városok szavazati jogának kivívásában kifejtett érdemeit, az 1865. évi országgyűlésre józsefvárosi képviselővé választotta, amelyen a Deák-párthoz csatlakozott, és sok jeles beszédet tartott. A következő választáson azonban, 1868-ban az ellenzék jelöltjével szemben megbukott. Ekkor a főváros, hálája újabb jeléül, Vidacs János ellenében, nagy szótöbbséggel főpolgármesterévé választotta. Ebben az állásában nagy hévvel működött a főváros szervezésén, Pestnek Budával és Óbudával való egyesítésén és magyarosításán. Thaisz városkapitánnyal viszont erős összeütközésbe került, s minthogy a városi közgyűlésnél kellő támogatásra nem talált, lemondott főpolgármesteri hivataláról, s folytatta orvosi ingyen gyakorlatát a szegények javára. Emellett irodalommal is foglalkozott. Utolsó éveiben angolból lefordította Donald Mackenzie Wallace nagy művét Oroszországról és Macaulay egy-két tanulmányát. Egy ideig a pesti Nemzeti Színház igazgatója is volt, de ideges természete miatt e feladatot nem sokáig tűrte; éles polémiákba keveredett és lemondott.

Szentkirályi kúria

Blaskovich Ernő (1834-1911)

Ebeczki Blaskovich Ernő (Tápiószentmárton, 1834. január 14. – Budapest, 1911. május 18.) magyar nagybirtokos, mezőgazdász, sportoló, úrlovas, lótenyésztő, a tápiószentmártoni ménes alapítója. A minden versenyét megnyerő Kincsem nevű verhetetlen csodaló tulajdonosa.
A jómódú és tekintélyes nemesi származású ebeczki Blaskovich család sarja. Édesapja, ebeczki Blaskovich Bertalan (1794–1859), táblabíró, 1816 és 1827 között a kecskeméti járás szolgabírája, a Vaskorona-rend vitéze, édesanyja, a zsadányi Almásy család köznemesi ágából való, zsadányi Almássy Erzsébet (1801–1872) volt. Apai nagyszülei, ebeczki Blaskovich József (1771–1859), táblabíró, honti országgyűlési követ, és fáji Fáy Anna (1776–1839) voltak. Anyai nagyszülei, zsadányi Almássy József (1774–1858), Heves vármegye alispánja, majd Gömör vármegye főispánja, és Kovanetz Franciska (1781–1833) voltak. Blaskovich Ernő nagybátyja, ebeczki Blaskovich Gyula (1806–1850) Heves vármegye főispánja volt, aki az 1848-as szabadságharc alatt alispánként vezette a megyét.
A lóhoz értés, a lószeretet öröklődött a Blaskovich családban. Mindegyik Blaskovich tenyésztett, lovagolt és hajtott. A család története során 14 Blaskovich birtokolt telivért (II. József, Bertalan, II. Pál, I. Sándor, II. Bertalan, István, Miklós, Ernő, Elemér, László, Aladár, Ernő, Péter, ifj. Ernő). Ernő nagyapja, Blaskovich József, már komolyabban foglalkozott a versenyló-tenyésztéssel; már az első pesti versenynapokon, 1827 júniusában, a Széchenyi István által megindított magyar lóversenyzés harmadik versenynapján, 9-én, az ő méneséből való 5 éves névtelen fekete kanca Eszterházy Károly gróf színeiben nyert egy külön fogadásos versenyt Andrássy György 5 éves szürke kancája, Confidance ellen. Blaskovich József és fia Ernő, 1828-ban a Pesti Gyep alapításának aláírói közé is tartoztak. Az első pálya a Rákosmezőn volt, az első lófuttatást 1827. június 6-án rendezték itt, Pest városának „gyepén”. Blaskovich József kiváló lótenyésztő hírében állt.
Az agglegény Ernő, Ernest, „Neszti” négy idősebb bátyával ellentétben pici, vékony csontú ember volt. Fiatal korától rajongott a lovakért. A Magyar Lovagegylet tagjaként 1857-1876 között úrlovasként aratott szép sikereket. 1863-ban alapította meg a ménest Tápiószentmártonban. A ménes 10. évjáratában született a külföldön „Hungarian miracle” és „The Hungarian yellow WonderMare” néven nevezett Kincsem. Anyja Waternymph, apja Cambuscan volt.
Tápiószentmártonban a ménes 80. évjárata még megszületett, majd a második világháború során, 1944 őszén megsemmisült.
A tápiószelei kis Blaskovich-kastély ma családi múzeum. Tápiószentmártonban 1999-ben került átadásra a Kincsem Lovaspark területén létrehozott Kincsem múzeum, amely a helyi ménesben született csodakanca, Kincsem tiszteletére állít emléket. A Blaskovich család több tagja a tápiószentmártoni temetőkápolna mögötti Blaskovich sírkertben van eltemetve.

Kincsem

Blaskovich kastély